Register
A password will be e-mailed to you.

János Pál pápa 2000. évi zarándoklata során megáldott. A Jediót Ahronót című izraeli napilap vasárnapi száma felidézi, hogy annak idején a katolikus egyházfő megáldott egy olajfacsemetét, amelyet elültettek Galileában a Genezáret-tó feletti hegyen, ahol a hagyomány szerint Jézus Krisztus elmondta a Hegyi Beszédet. A fát az Izraeli Földek Emlékezetének Alapítványa (KKL) ajándékozta a pápának, és egy közös imádság után további 11 olajfával együtt elültették. Mint a KKL fatelepítési szakértője a lapnak elmondta, mind a 12 fa ugyanazon a földparcellán nő, ugyanúgy gondozzák őket, ugyanannyi vizet kapnak, mégis csak az az egy, a pápa által megáldott gyümölcsözik.

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Egy válasz

  1. click here

    I loved as much as you’ll receive carried out right here.
    The sketch is attractive, your authored material stylish.
    nonetheless, you command get bought an shakiness over that you wish be delivering the following.
    unwell unquestionably come more formerly again as exactly the same nearly a lot often inside case you shield this increase.

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.