Register
A password will be e-mailed to you.

A kutatók ötezer 14-21 éves lány életvitelét követték nyomon egy éven át, és arra az eredményre jutottak, hogy a számítógép előtt töltött idő arányában nőtt a testtömeg-indexük (BMI). A bostoni Catherine S. Berkey vezette kutatásból készült tanulmány a The Journal of Pediatrics című szaklap júliusi számában látott napvilágot. A megkérdezettek részletesen beszámoltak arról, hogy hetente szabadidejük mekkora részét áldozták az internetezésre, általában mennyit aludtak egy nap, és mennyi alkoholt ittak. A netezés alsó határa heti 1-5 óra volt, a felső 16-tal több. Az alvással naponta 5 vagy ennél kevesebb órát, illetve 9 vagy ennél több órát töltöttek a válaszadók. Volt aki egyáltalán nem ivott alkoholt, de volt, aki két vagy ennél több alkalommal is fogyasztott hetente. Általában a 18 éven aluliaknál eredményezett többletsúlyt a huzamosabb internetezés.
 
Az öt órát vagy annál kevesebbet alvók szintén jobban gyarapodtak, mint a rendszeresen 8 órát szunnyadók. A heti két vagy annál több italt fogyasztók pedig szintén több súlyt szedtek fel, mint absztinens társaik.
 
A tanulmány szerint egy átlagos súlyú és magasságú 19 éves, akit a legmagasabb kockázati csoportba soroltak (sokat netező, keveset alvó és alkoholt fogyasztó) az egyéves vizsgálat végére több mint másfél kilót hízott. Ezt ugyan még a kutatók sem nevezték veszélyes többletnek, viszont figyelmeztettek rá, hogy ez az életmód idővel jelentős túlsúlyhoz vezethet.
 

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.