Register
A password will be e-mailed to you.

Régen nem találkoztunk, elvitt bennünket az élet, de ahogy megpillantjuk egymást, szeretet csillog a szemünkben, és már ölelkezünk is. Ősfás kertben üldögélünk. Ahogy leülök, már pakolom ki a diktafont az asztalra.

 

– Miről szeretnél beszélgetni? – kérdezi Bálint.

Rólad. Milyen romaként élni, mik az álmaid, vágyaid, félelmeid? – felelem, miközben lenyomom a „rec” gombot.

– Áh, ez nehéz, kellőképpen el vagyok már fáradva.

Jó, széllel szemben hugyozol. De nem is tehetsz mást. Én meg szeretnék egy másik képet is mutatni, mint azt, hogy "sokagyereksegélytfelvesszükéskész".

– Már nehezen válaszolok ezekre a kérdésekre. Régebben sokkal inkább ki akartam ezeket nyitni.

A csalódások miatt?

– Igen.

Az állandó beszólogatások miatt?

– Ezek már nem érdekelnek. Csak tudod, a mínusz 100-ból nullát csinálni, az nem egyenlő a nullával.

10 éves koromban, a régi Csehszlovákiában az orrom előtt zárták be az ajtót, csak azért, mert magyarul beszéltem. A mai napig elönt a szégyen. Te ennél sokkal többet kaptál.

– Valószínűleg.

Hogyan tudsz felülemelkedni? Közömbössé váltál?

– (sóhajt)… Másképp fogalmazok. Nem kellett volna ennyire belemászni ezekbe a kérdésekbe, ennyit tanulni, keresni a megoldásokat. Talán jobb lett volna, hogy is van az a mondás… „Boldogok a lelki szegények?”

Nekik nem fáj a létezés.

– Tudod, elég sok mindent láttam már, különböző szinteken, szférában jártam már… Borzasztó azt látni, hogy semmi sem változik, illetve igen, egyre rosszabb. A kicsinyességek sokkal erőteljesebbek. Ezt a magyar valóságot, világot nem az ész, az észszerűség uralja. És sorolhatnám. Egy gondolat elindít százat.

Igen, egyik barátom aranyköpését tudnám idézni, arra vonatkozóan, hogy a nagyhatalommal, gazdagsággal rendelkező emberek mennyire egyszerűek. Na, az ő mondata így hangzik: milliárdokhoz nem kell könyvtár.

– (felnevet). Igen. Amikor az ember úgy érzi, hogy elég sokat látott, olvasott és tanult; akkor egyfajta fura szerénységgel kezdi szemlélni az őt körülvevő világot.

És alázattal.

– Pontosan. Talán, külön kellene választanom a saját lelki, belső utamat és a kívülről, mások által látott, Vadászi Bálint énemet. Mert a kettő nem ugyanaz.

– Hol dolgozol most?

– A Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapját és a romaweb.hu kormányzati portálokat főszerkesztem.

Mi a feladatod?

– Szerkesztés, tartalomfeltöltés és ehhez hasonló, újságírói munkák. A Romawebet öt évvel ezelőtt indítottuk, anno uniós pénzből készült. 2003-ban ez új volt, mert ilyen portál nem volt még kormányzati szinten, másrészt mert egy adatbázisra épülő, regionális központokkal és további 30 információs ponttal összekapcsolt szerkesztőség próbált átnyomni valamit a romaügyről. Aztán szépen lassan ezt is leépítették, már nem volt fontos egy év után… ma pedig már a minisztériumi honlap mellett ez szinte csak a hobby maradt.

Mi történt vele?

– Fogalmazzunk úgy, hogy bizonyos szinteken csak a látszat számít…

Hogy kerültél oda?

– Mielőtt hazajöttem volna Kanadából már kint megkerestek, hogy nagy dolgok vannak készülőben. Végre elindul valami. Miután hazajöttem, beadtam az önéletrajzomat, mert fontosnak éreztem, hogy kommunikációval foglalkozzak. Hiszek abban, hogy a kommunikáció a kulcsterület az integrációban, én sem véletlenül kerültem kommunikáció szakra. Meggyőződésem, hogy ez az alap.

Mit csináltál kint?

– Nem sokat, szinte semmi hasonlót, ez egy gyógyulási időszak volt. Persze dolgoztam mindenfélét.

Miért éppen Kanada?

– Akkor már négy évet elvégeztem az egyetemen. Aztán meghalt az apám. Akkoriban éppen annyit kerestem, ami elég volt az albérletemre. Előfordult, hogy sokszor csak cukrostésztára futotta. 

Innen szép megnyerni…

– Jah, de besokalltam.

Ilyenkor az ember összepakol és irány…

-…Kanada. Kint élt az unokatestvérem. Éppen akkor volt egy nagy romahullám, a gondolat automatikusan jött, hogy megyek én is. Egyébként mindig érdekelt, mi van a világ másik oldalán. Egy évre terveztem, aztán kettő lett belőle. Kanada a világ legjobb országa. Csak egy példát mondok. A helyi BKV a TTC-t, ha felhívod, több mint 20 nyelven ad tájékoztatást. Minden a helyén van. Az egyház, a hivatal, a szociális háló, a gazdaság, a busz is időre jön.

Ott nem ért atrocitás?

– Nem, soha. Dolgoztam itt-ott, mosogattam, egy felhőkarcolóban voltam takarító-liftesfiú, majd végül egy reklámstúdióban dolgoztam. De nem, sehol nem volt atrocitás. Tudod, mi romák már olvasunk a szemekből, látjuk, kinek milyen lehet a hozzáállása. Nálunk a felfogással van baj. A szemlélettel.

Akkor miért jöttél haza?

– Mert már nem halaszthattam többet az egyetemen.

Megbántad?

– Ezt már nem tudjuk meg, mi lett volna jobb. Az biztos, öt évig ebből az élményből táplálkoztam, az ott meglévő mentalitásból.

Vissza is mehetnél.

– Nem.

Mitől félsz?

(csend)

Magadtól?

– Aham. Régen semmim nem volt, elindultam, az élet pedig megadott mindent. Sok helyen jártam a világban… Most meg csak agyalok mindenen, ez nem jó.

Mert már hat rád a környezeted.

– Igen.

Kiégtél.

– Ja….

Nekem egyetlen félelmem van: úgy halok meg, hogy felsikít bennem egy hang, mi lett volna ha?!

– Pontosan. Ha nem mentem volna el, gyávának tartanám magam. Kell IQ, EQ, empátia, hogy emberekkel tudj bánni. Én már belefáradtam ebbe, főleg, ahogy mostanában mennek a dolgok itthon. Ma már csak a küzdelem maradt.

Honnan jött az indíttatás, hogy tanulj?

– 12 éves lehettem, amikor néhány dolgot kezdtem megérteni. Erre pontosan emlékszem, körülnéztem és azt mondtam, na én így nem akarok élni. Én ilyen hülye vagyok, igyekszem a lehető legjobban csinálni a dolgokat. Mindent körbejárni. Ha egyetem kell a jobb élethez, akkor egyetemre járok.

Mondtad, nem véletlen a választás.

– Igen, nem tudok egyhelyben ülni.

– A cigány véred, mi?

(nevetünk)

– Igen, meg az alkotás iránti vágy.

Az egyetemen is megkaptad, hogy roma vagy? Minek tanulsz?

– Nézd, inkább ezt megfordítom: az egyetemen már nem lehetett azt mondani, hogy nem tanulok, de ha az egyetemi csoporttársaim többségét nézem, akkor közülük nem egy lett "sztár" a médiában. Érted?!

– De a romák téged is elismernek.

– Ezt azért nem mondanám. Bár nem is vágyom már ilyen elismerésekre. Tény persze, hogy van egyfajta közéleti nyomulás. De közöttünk ez más.

Saját magatokat is lehúzzátok? Maradj csak itt, ne ugorj ki?

– Sajnos igen. Nálunk mindig a társadalom hangulata csapódik le.

– Egyfajta "nagyítóként" működtök?

– Mondjuk. Nincs összhang. Nem homogén a közeg..

A romungró például? Meg az oláh és beás?

– Sokan vagyunk, sok csoportból, sokan igen képzettek. (kacsint)

Nem hiába vágtak ki kétszer roma tételből engem. Te hová tartozol?

– Ha nagyon muszáj erre válaszolni, akkor romungró vagyok, azaz „magyar-cigány”, bár utálom ezt a „ki-hova” dolgot. Nekem soha, sehol nem volt fontos, hogy ki és honnan, inkább az, hogy hova. Mármint irányban.

Tényleg: cigány vagy roma?

– Teljesen mindegy. De amikor én írok, romaként említem meg magunkat, pontosan azért, hogy ne legyen pejoratív. Magunk között mi is cigányozunk. Mit cigánykodsz itt? (Fura dolgok ezek – mondja nevetve.) Engem nem érdekel, hogy vegyes házasság-e, vagy más a szexuális orientációja, hogy a lánynak hosszú-e haja vagy sem. Nem ez a jövő.

– Hanem?

– Amit észrevettem az, hogy az embereknek bajuk van az identitással. Romáknak és nem romáknak egyaránt. Sőt, a legtöbb embernek – ez már kommunikációs téma is lehetne – fogalmuk sincs milyen látens előítéleteik vannak. Ha így nézzük, Magyarországon nagy baj van.

Jó, de a legtöbb ember nem is kíváncsi a többiekre.

– Igen, de a kíváncsiságot terelni kell.

– Elég annyi, amennyit látunk, hallunk.

– Mert igénytelenek vagyunk.

A 100 tagút meg büszkén mutogatjuk. És cigánynak hívjuk.

– Igen, fura nemzet vagyunk.

Valahogy a zene segítségével tudtok "kitörni".

– Meg a sporttal. Ott van pl. a roma-válogatott, na meg jó néhány roma a sportklubokban. És azok a fiatalok, akiket például a sporthoz lehetne terelni.

Igen, de erről is csak azért tudok, mert Te meséltél róluk. Meg Fábry is elhívta őket egyszer. Akkor nincs megoldás?

– Vannak próbálkozások, de alapvetően az értetlenkedés maradt meg mindkét oldalról, illetve mostanában az egyre erősödő előítéletek, amelyet a média szinte pattanásig feszít. Az egésznek az az alfája és omegája, ha nem tudod honnan jöttél, nem tudhatod, merre kell menned. Nézd, a romáknak nincs anyaországuk, nincs hadseregük, nincs gazdasági erejük, kihagyták őket a földosztásból, ráadásul más kisebbséghez képest – a látható rasszjegyek miatt is – érinti őket a diszkrimináció. Ilyen „lehetőségekkel” mit lehetne tenni? Összetartás nélkül csak egyéni utak vannak.

 

Szilágyi Hanna
 

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.